Fotózás. A mai napom is, teljesen átlagosnak és megszokottnak mondható lesz. A modell besétál a stúdióba, a sminkesek és stylistok kezelésbe veszik, majd hozzám kerül. A megadott téma állttal készítünk - nem kevés - képet. Majd a megrendelő kiválasztja a neki legjobban tetsző képeket, amiket aztán szerepeltet különböző helyeken, kiadványokban, bármiben. A határ a csillagos ég, szokták mondani, na erre ez a mondás teljességgel megfelelő megállapításnak számít. Hogy szeretem-e ezt csinálni? Ez is természetesen változó, van hogy pörgök és a képek is sorra sikerülnek, de van, hogy semmi kedvem az egészhez, akkor az a munkám minőségén is fel lelhető. Ma éppen van kedvem fotózni, ami jó, mert rengeteg mindent kell csinálnom.
- Lauren, egy férfi telefonál, hogy sürgősen fotósra lenne szüksége. Kapcsoljam? - kiabál be az ajtómon az asszisztensem, Nora.
- Tele vagyunk Nora, lehetelten lenne beszorítani. - kiabálom neki vissza bosszúsan, tudja jól a mai napomat, akkor meg miért tőlem kérdezget. Ha így folytatja, hatályos időn belül elveszti a munkáját, nincs helye bakinak.
- Értem. - válaszolja vissza, majd hallom, ahogy kedvesen próbálja elküldeni a vonal másik felén lévő személyt.
- Veled akar beszélni minden áron. - hallom meg ismételten a hangját, alig pár perc leforgása alatt.
- Bassza meg, oké. - sétálok ki a műteremből félbe hagyva egy fotózást, csak azért mert valaki nem érti,hogy mit jelent a nem szó. Most egy életre megjegyzi.
- Igen, itt Lauren Kate. - szólók bele az asztali telefonba, egy sablonos bemutatkozással. Csak a megszokott.
- Lauren hála az égnek, hogy elértelek. - az ismerős hang nagyon is meglepetésként ért.
- Hello Paul, miben segíthetek nektek? - ajánlottam fel a segítségemet, mivel az egyik legjobb ügyfelem menedzsere keresett, sőt jó barátságban voltam az említett bandával.
- Okoskáék megint elfelejtettek nekem szólni egy jótékonysági reklám anyag kapcsán és sürgősen kéne egy profi fotós. - hadarta el nekem a hívása okát.
- Paul, sajnos teli vagyok mára. Holnap nem jó? - tényleg segítenék, de semmi szabad helyem.
- Holnap már meg kéne jelennie a kiadványnak. Utálom, amikor ők nélkülem találnak ki valamit, majd az utolsó pillanatban tájékoztatnak engem. - nagyon tanácstalannak hangzik. Ismerve a fiúkat, meg is értem Pault.
- Oké, küld ide őket fél óra múlva, valahogy beszorítom őket. - adom be a derekamat.
- Köszönöm Lauren. - hálálkodó hangja víz hangzott a telefonban.
- Nincs mit Paul. - rövid elköszönés után, bontottuk is a vonalat.
- Fél óra múlva érkeznek kérlek engedd be őket. - informálom Norát a változásról.
- Rendben, de kik jönnek? - kérdez vissza. Komolyan az agyamra megy, hogy mindent tudni akar.
- A One Direction. - hogy nem esett le neki eddig, hiszen Paul mindig miattuk hív.
- Értem. - dehogy érted.
Az előbb félbe hagyott fotózást, roham léptekben fejeztem be. Nem volt felesleges idő húzásra időm, még akkor sem, ha pontosan tudom, hogy a fiúk késni fognak, szokás szerint. Már az idejét sem tudom, hogy mióta fotózom őket. Ha itthon vannak mindig én készítem róluk a reklám anyagokat. Ragaszkodnak hozzám, ami nagyon jó, főleg ha a hírnevüket nézzük. Fiatal korom ellenére én vagyok London egyik vezető fotó művésze. Lehet ezt nekik is köszönhetem. Szeretem őket, nagyon életvidám és kedves srácok. Többnyire megkérdezik, hogy nem fűznek-e gyengéd szálak valamelyikükhöz. Természetesen nem, de Harryvel sohasem voltunk közömbösök egymásnak. Az elején én totál bele voltam esve, abba a göndör perverz segg fejbe, de mára ez már teljesen eltűnt. Egy átbulizott és részeg éjszaka gyenge pillanatában, egymásnak estünk és egy szenvedélyes csók csata lett az eredménye az elfogyasztott alkohol mennyiségnek, de több azóta sem történt. Ha egészen pontos akarok lenni, akkor azóta egyáltalán nem volt köztünk semmi és ez így volt helyén való. A flörtölős és perverz beszólásai, pedig már megszokottá váltak. Ez volt ő, hozzá tartozott.
Ahogy sejtettem a fél órából közel egy óra sikeredett, amikor végre bevágódtak az ajtón, csak a megszokott One Direction stílusban, semmi különös.
- Lauren. - ölelt magához Louis, amint belépett az ajtón.
- Szia Lou. - köszöntem neki, amint elengedett és ismételten rendeltetés szerűen kaptam levegőt, ezzel a tüdőmbe áramolva.
- Jó újra látni. - üdvözölt Liam, egy hatalmas mosollyal az arcán.
- Titeket is. - néztem rá, Niallre és Zaynre, akik kissé idiótán integettek nekem.
- Szia baby. - ölelt magához Harry. - Tényleg jó újra látni gyönyörűm. - suttogja a fülembe, hogy csak én halljam, majd rám kacsint. Mindig szeret emlékeztetni a kettőnk között történt eseményre.
- Oké fiúk, akkor kezdjünk is hozzá. - állok a kamera mögé, amikor ők végre elfoglalták a helyüket a díszletek között.
- Lauren, basszus ez nagyon kitekert. - nyafog a Harry szokás szerint.
- Ne rinyálj. - néztem rá szúrósan. Lehet nem volt tőlem a legjobb cselekedett, mert az tátogta nekem, hogy ezt nagyon megfogod bánni, édes.
- Lou, Liam kérlek álljatok Harry körè és ragadjátok meg és húzzátok. - adtam ki egy újabb utasítást.
- Mi van? - akadt ki a göndör.
- Nem fognak bántani. - a szavaim közben próbáltam a legártatlanabb arcomat vágni.
- Ugye tisztában vagy vele kedves Lauren, hogy ezt még vissza kapod? - lehet mégsem voltam annyira ártatlan.
- Persze Harry, hogyne. - mosolyogtam rá, mire ha lehet még jobban kikészült.
A fotózás remekül ment és még hamarabb végeztünk, mint gondoltam. Jókat röhögtem a fiúkon, amikor vicces fejeket kezdtek vágni a kamerában, olyan szokásként. Állítólag, mindig kellenek vicces képek. Ma is beigazolódott, hogy miért szeretem őket fotózni, egyszerűen velük nincs olyan, hogy rossz kedv. Átragasztják rád a sajátjukat.
- Köszi mindent Lauren, remélem minél előbb látjuk egymást. - köszönt el Louis.
- Nincs mit nektek bármikor. - mosolyogtam rájuk.
- Szia Lauren. - köszöntek el egyszerre.
- Sziasztok. - köszöntem el tőlük.
Csak később tűnt fel, hogy Harry nem indult el egyből utánuk. Az egyik bár széken ült és szemtelenül mosolygott rám.
- Te nem mész velük? - teszem fel az egyértelmű kérdést, míg elé sétálok.
- Van egy kis elintézni valóm. - néz rám, az arcán egy perverz mosoly jelzi számomra, hogy készül valamire.
- Igazán és mi lenne az? - még ki sem mondtam, de már megbántam.
- Úgy rémlik, hogy ígértem neked valamit baby. - utalt a fotózás közbeni dolgokra.
- Nekem valahogy semmiféle ígéret nem rémlik. - tettem szépen a feledékenyt.
- Emlékeztetlek én, Lauren. - ragadta meg a csuklómat és a szánkat többé nem hagyták el szavak. Másra használtuk, nagyon másra. Szenvedélyesen tapadt az ajkaimra. A csókja sokkal tüzesebb és ész vesztőbb volt, mint amire emlékeztem. Össze sem lehetett hasonlítani a kettőt egymással. Ég és föld. Falt a puha ajkaival. Ennél izgatóbb cselekedetben még sosem volt részem. Egy szem pillantás alatt az ölében találtam magam lovagló ülésben. Az enyhe kifejezés, hogy megvoltam lepődve, lehet az a sikoly is ezt jelezte, ami kiszökött az ajkaim között. Harryt ez a tettem, csak egy önelégült morgásra késztette. Sosem gondoltam volna, hogy ebben a helyzetben fogom ma találni, főleg nem Harryvel. Esze ágában sem volt leállni, ezzel teljes mértékben tisztában voltam. Az a helyzet, hogy én sem akartam már leállni. Az inge gombjaiért nyúltam és egy könnyed mozdulattal téptem le őket, felvarrt helyükről.
- Lassíts. - zihálta a fülembe.
- Mire vársz? - elhallva hagyták el a szavak a számat.
- Semmire baby. - alig fejezte be, már fel is emelt és a helységben található kanapé felé sétált, úgy hogy én a csípőjén ültem.
A ruhámmal nem volt elnéző, egy könnyed mozdulattal tépte ketté a fekete mini ruhámat. Rohamos időn belül fehérneműben álltam csupán előtt, mégsem volt feszélyező a helyzet. Többet és többet akartam, őt magát. A kezeim rátaláltak a nadrágja öt soros gombolására, amivel nem vacakoltam, megfogva a két szélén rántva rajta egyet, nyitottam ketté. Segített megszabadítani magát a súlyos farmertől. Végig futtattam a tekintetemet az alsónadrágos alakján, megállapodva a felsőtesténél, azon belül is a tetoválásainál. Oda vagyok a mintákért, amik testét fedik, különlegessé téve az amúgy sem átlagos megjelenését. Az ő tekintete is elidőzött a testem minden egyes szegletén. Elismerően nyalta végig telt ajkait.
- Gyönyörű vagy. - lépett hozzám, annyira közel amennyire, csak tudott. Nekem simult és én maradéktalanul élveztem a közelségét. Amikor hirtelen lerántotta a maradék takaró anyagokat mindkettőnkről, egyértelművé tette számomra, hogy nem játszik tovább. Finoman fektetett le a kanapéra, ami előtt ezidáig álltunk. Felém helyezkedett, majd magamban is érezhettem férfiasságát. Le írhatatlan érzés volt, amit vele éreztem. Révbe értem, haza érkeztem. Minden egyes porcikám kísértetiesen illett az övéhez, a mása voltam. Hangos zihálásaink még hangosabb nyögésekké alakultak, amikor egyre közelebb taszított mindkettőnket a vég felé, a lökéseivel. Minden egyre fokozódott, ahogy a tempót gyorsabban diktálta. A véget számomra egy tökéletes lökése hozta meg. Tudta, hogy a testem mire vágyik. Értett hozzám. Magammal vittem őt is a beteljesülése felé. Szitkozódva érte el a teste határait. Kifulladva hanyatlott mellém.
- Felül múltad. - szólalt meg rekedtes hangján, ami még mindig kissé zihálós volt.
- Micsodát? - nem igazán értettem a felszólalását, ha pontos akarok lenni, akkor semennyire.
- A legvadabb elképzeléseimet.
Ha a mai napomat meg kéne neveznem, akkor nem azt mondanám, hogy rutinos, sokkal inkább különleges, de még mennyire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése